Oktatás

A Medical Home Kft. 2010 óta van jelen a hazai egészségügyi piacon. Működésünk során felismertük azt a szomorú tényt, hogy nincs a lakosság részére, szervezett keretek között megvalósuló életmentési, illetve újraélesztési oktatás. Holott idehaza évente átlagosan 5500-6000 ember hal meg egészségügyi intézményen kívül. Csupán az esetek felében történik újraélesztési kísérlet, és közülük is csak minden ötödik beteg kerül kórházba. A túlélők közül pedig alig 4-5 százalék képes ismételten elérni korábbi életminőségét. Ezek a számok európai összehasonlításban igen rossz eredménynek számítanak.

Itt a legfőbb ideje tehát széles körben oktatni és rendszeres időközönként gyakoroltatni az újraélesztést, és az elsősegélynyújtást, hiszen az életmentés nem csak az egészségügyi dolgozók feladata, hanem mindannyiunk állampolgári kötelessége is. Társadalmi felelősségünknek érezzük, hogy minél többen elsajátíthassák a sikeres újraélesztéshez szükséges rutinszerű mozdulatokat, ismereteket és készségeket, hiszen oktatással és rendszeres gyakorlással sok emberélet menthető meg. Oktatásunk akkreditált, oktatóink nagy tapasztalattal rendelkező oktatók!

 

Cégünk idehaza kizárólagos forgalmazója a MINI CPR TRAINING MANIKIN újraélesztési gyakorlóbabának, melyet elsősorban felelősen gondolkodó iskolaigazgatók, vállalatvezetők, illetve autósiskolák szakmai irányítóinak figyelmébe ajánlunk. Az oktatófantommal mellkas nyomás, illetve befújásos lélegeztetés gyakoroltatható, így a sikeres életmentéshez szükséges alapvető mozdulatsorok rutinszerűvé tehetők.

 

A MINI CPR TRAINING MANIKIN oktatófantom listaáron 18.000 Ft+ÁFA-ért vásárolható meg, mely ár tartalmazza az újraélesztési gyakorlóbabát, egy magyar nyelvű oktató DVD filmet és használati utasítást, illetve a csomag kiszállításkor egy helyszíni oktatást is. Az oktató film elkészítésében nagy segítséget nyújtott a Magyar Resustitació Társaság munkatársai, a film elkészítését szakmailag lektorálták. A termék az összes Európai Uniós szabványnak megfelel.

Oktatás megrendelhető: +3630-867-54-26

e-mail: fulopjanos@medicalhome.hu


KEZDŐLAP